+3670/3267481 kurystunde@gmail.com

Két fiam már 12 és 10 évesek lesznek idén, mikor a tesójuk megszületik. Új fejezet az életemben, új párkapcsolat, és újra adatik várandósság, boldogságos várakozás, mint a mesében…Álmomban kisfiú volt (már a teszt előtt), a harmadikra talán kislány-várakozást elengedtem belül. Ultrahang is megmutatta: kisfiú érkezik harmadszorra is. Hát igen, mint a mesében, a harmadik királyfi Sokáig engedett dolgozni a Kismanó. Ami furcsább volt, hogy a mozgásai kellemetlenebbek voltak, mint előző várandósságnál. Lehet, mert korábban mellső méhlepény tompította, most meg mélyen fekvő volt a lepény. De más semmi kellemetlenség, fájdalom, dagadás, stb., igazán áldott állapot

Június 8-ra voltam kiírva, de a Párom már év elején beírta a naptárba, hogy 7-én, neve napján születik Robi. Hm, hát meglátjuk. Május végétől másnaponta hittem azt, hogy na, most beindul, éjjeli, hajnali összehúzódások miatt gondoltam, hogy ma szülünk tán, de napközben leállt. Várakoztam. Szombaton még egy utolsó strandolás a gyerekekkel. Éjjel arra ébredtem, hogy valami távozik belőlem: nyákdugó. Utána nagyobb magzatvíz is. Ilyen se volt még! Örültem, ma tényleg szülünk! Szóltam is a Páromnak mosolyogva, hogy igaza lett, 7-én szülünk!

Telefon a Bábámnak, magzatvíz ellenőrzés: tiszta, maradhatunk itthon. Inkább még ne jöjjön, nagyon kinn vagyok még. De Ő nyugodtabb lenne, meghúzódik a szobában, nem fog zavarni. Fiaim elmentek Apukámmal, Párom kislánya még velünk. 10- 15 percenként nem túl erős fájogatások. Megérkezik a Bábám, szívhang rendben. De jó ezeket a hangokat újra hallani! Elvonulok, szeretnék haladni, előrébb tartani. De nem, marad az időköz és az intenzitás is. Tellik a délelőtt: sütök rétest. Elterveztem, hogy az jó lesz, és jól esik tevékenykedni, meg-megállni közben. Zenéket hallgatunk, közös számainkat, táncolunk rá: lágyan, jó, ahogy tart Párom a zene közben, nagyon. Ő megtart engem. Kell a megerősítése, kell a haladásomhoz az érzelmei. Pihenünk délben kicsit, ledőlünk, összebújunk, erősödnek a kontrakciók. De még mindig befolyásol, ki van körülöttem, el kell vonulnom, az újabb összehúzódásig. Bábánk szívhangot hallgat. Kétségek: mennünk kell-e inkább a kórházba. Elsimul a kétség, maradhatunk itthon, rendben van a még Bentlakó. Nagyon örülök, hogy Bábánk vigyáz ránk, teljes bizalom van bennem. Tudom, hogy jó kezekben vagyunk.

Párom átmegy a nagyinál lévő kislányához, Bába a szobában pihen. Én egyedül. Jó ez, belülre figyelek. Kapaszkodom egy csőbe, amit Párom fúrt fel erre a napra a szobába- jóleső meglepetés volt. Most ringatózom rajta, nagyon jólesik. Megérkezik az érzés, hogy kész vagyok, haladni fogok, nem akarok görcsösen megfelelni, hogy szüljek gyorsan. Fog ez menni a maga ritmusában. Nem tudom, hogy mennyi idő van, 3-4 óra lehet délután. Mint egy kisgyerek lógaszkodom, elengedem magam. Aztán furcsa lépegetős táncba kezdek egy belső ritmusra. És haladok befelé. Erősödnek a kontrakciók, átléptem azt a határt, hogy zavar a külvilág. Mást már lehetnek körülöttem, beszélgethetünk közben, újra és újra jönnek a húzódások egyre erősebben. Visszajön Párom is, most már nem megy állva, le kell, hogy üljek a kontrakciók közben, kell, hogy alulról nyomjon a labda. Erősödnek, és örülök a fájdalomnak. Mondom is nekik a szünetben, hogy ez mennyire egy furcsa fájdalom, más nincs ilyen, hisz amikor tart, mindent beborít, szólni se tudsz, aztán, mikor elmúlik, semmi se fáj utána. Többször elhangzik Ági neve, hogy Ő mit mondott az ilyen helyzetről, babákról stb. Itt van velünk, akkor is, ha nem fizikálisan, de a kedves Bábánk tudásában, szemléletében.

Nézem kint a fákat, gyönyörű napsütés van, éppen ringatóznak csak kicsit. Szépek a zöldek, a fények. Haladok befelé is. Térdelek az ágyon és kicsordul a könnyem, de nem a fájdalomtól. Örülök, hogy újra megélhetem, hogy van Párom, hogy gyermekünk lesz, hogy szülhetek, hogy újra fáj. Pár éve nem hittem volna…

Erősödik, gyakoribb. És nagyon meglep kontrakciók fájdalmassága. Erre nem számítottam. Ilyen nem volt egyik előző szülésemnél sem. Jár az agyam, mitől fájhat ennyire. Eddig mindkettőnél hátul fájt, és enyhíthette a derékmasszírozás. De ez elöl, mintha leszakadna a hólyagom, vagy élesen szúrnák a méhemet, az alhasam. Kérek hideg pelenkát a nyakamra, hűtsenek, legalább az legyen jobb, a derekamat masszírozza a Párom. Ügyesek, kedvesek körülöttem. Meleg borogatástól irtózom.

A fájdalom erősödik. Teljesen letaglóz. Nem számítottam rá, hogy lehet fájóbb, mint a második fiamnál. Hisz most jó a párkapcsolatom, most arra számítottam, hogy legalább olyan halk és kisimult szülés lesz, mint az első. Ez viszont mindent felborít. Borzasztó. Keresem az okot, csak arra tudok gondolni, hogy a másik kettőnél nem ment el a magzatvíz, talán az az oka, és a mellső lepény tompította, és nem éreztem ilyen elülső és erős fájdalmat. (Később olvastam róla a Bába válaszol-ban, hogy számít a magzatvíz, és beszéltünk róla, hogy nagyon gyors volt, nem volt ideje az oxitocin után az endorfinnak segíteni.) De hogyan tudnám enyhíteni? Bábánk megvizsgál: 4 cm. Csalódottság. Gyors számítás, még 4-5 óra, kb. este 21-22 felé lesz Baba. Hogy bírom ki addig ezt?!

Nem találok jó helyzetet, már térdelve se jó, visszaülök a labdára: jobbra, balra, oldalra kilengve kontrakció közben kicsit elviselhetőbb. Egyre hosszabbak, gyakoribbak. Heves és gyors. „Kis pihenést, kicsi pihenőt” mormolok, mint egy mantrát, de nincs meghallgatás. Olyan lákmánynak érzem magam, ahogy kiabálok, és szenvedek. Nem ezt vártam, nem ezt szoktam meg magamtól. Hát igen, a szülés tanít, magamról is. Egyik kontrakciónál nem próbálom csitítani, szelídíteni, mint egy hullámot rajta maradni, hanem beengedem, borítson el. S mondom hangosan: „Nem félek” –magamban folytatom: a fájdalomtól. És újra hangosan. Ez változást hozott, lecsúszott Valami. Ilyent se éreztem ilyen markánsan. Kértem, hogy hozzák be a konyhából a szülőszéket, mert vagy a Babácska érkezett le, vagy kakilnom kell, de labdán nem lesz jó. Átülök, és kérem, hogy masszírozza a gátamat a Bábánk. De jóleső! Bíztat, hogy nemsokára megláthatjuk a fejecskéjét. Én meg inkább visszaülnék a biztonságos labdára, mert itt nagyon szétnyíltam, és én még nem készültem fel a „jajj, leszakad a hasam”-fájdalmából a kitolás „szétszakadok”-jára. Hisz alig telt el idő a vizsgálat óta, nincs még este… De nincs megállás, jön a következő, ellenállhatatlanul nyit, és érzem, ahogy a fej utat tör. Hallom Párom hangját, hogy „itt a kisbabánk”, én meg csak kérdezem, hogy visszacsúszott? Nem, kinn volt már a feje, a bába bíztatott fogjam meg. Istenem, ez leírhatatlan, nedves kis haj, jön a következő sodró erő: a test is kinn. Vége. Nem hiszem el, ilyen hamar vége, nincs több fájdalom. Eufória. Nyakán a köldökzsinór, Párom letekeri, ügyesen, 3-szor. Bábánk adja, kezemben Ő. „ Nincs semmi baja?” Nincs. És kinyitja a szemét, rám néz, nem sír, néz komolyan. Bevésődünk.

Aztán jönnek az események: vérezgetés, homeopátia csodás hatásának megtapasztalása, ágyon összebújás. Baba békésen szopizgat, Párom mellettem. Hármasban, egységben. Utófájások még erősebbek, mint a másodiknál, a méhlepény lassan bújik ki, de utána minden elsimul. Párom segít enni, Babácska rendületlenül szopizik majd 3 órán át. Zuhanyzás, addig a Kisember Apja meztelen mellkasán, ott is jól van. Bábák készítette gondos ágy, pihenés.

Olyan hálás vagyok nekik, a Kísérőknek újra, hogy így segítették a Babánkat megszületni, hogy ilyen biztonságban lehettünk. EGÉSZségben szülhettünk. A Páromnak is hála, hogy vállalta az itthoni szülést, hogy figyelmesen, teljes szeretetével segített. Ez pótolhatatlan erő volt.

Egy szülés nem én elvárásaimról, elképzeléseimről szól, tanítást hozott ez is: hogy fájhat akkor is, ha harmónia van a pár között és az anyában is, mert a szülés öntörvényű, és az Érkezőtől is függ. A Harmadik Királyfi ugye a legtöbb fejű sárkánnyal küzd. Hát megküzdöttünk, mint a mesében…

Megadatott újra a Teljesség.